Leila szemszöge
Amikor vége lett a fotózásnak, újra lett életkedvem. Csak reménykedni tudtam hogy Laura nem jön tovább velünk sehova csak Maia. Az álmaim szertefoszlottak. Laura velünk akar jönni a London Eye-hoz. Maia is jön. Legalább egy pozitív dolog is van ebben a mai napban. Hosszú volt a sor. Ha jól emlékszem 25 ember mehet egy kapbinba. Hát mire nagy nehezen kivártuk a sorunkat, kiderült hogy csak Laura és Ross lesz egy kabinban. Mi Maiaval egy másik kabinban leszünk. Ezzel nem is lenne eddig baj. De persze, fotósok mentek fel velük. Úgyhogy lesznek szép képek a holnapi sajtóban. Míg Én a tájban gyönyörködtem, Maia valami másban, nem tudtam miben, de két perc múlva már én is tudtam hogy mit nézett. Laura és Ross csókolózik! Ross nem is ellenkezik. A fotósok pedig mi mást fotóznának.
-Ez nem lehet!-zokogva borultam a földre. Hogy hihettem azt hogy minden csodás lett ezalatt a két hét alatt.
-Ne sírj miatta! Nem éri meg! Tudod mit? Leszállunk fogunk egy taxit és elmegyünk egy másik városba, vásárolunk, nevetünk stb. és nem gondolsz majd Rossra!-mondta Maia. Erőt vettem magamon és felálltam.Egy rajongóm is a kabinban volt. Egy 8 éves kislány.
-Miért sírtál Leila?-kérdezte a kislány
-Nem fontos-szipogtam
-Megbántott Ross?-kérdezte vékony hangon
-Igen-gugoltam le hozzá- De ez ne izgassa a kis agyadat amikor itt vagy és nézheted a gyönyörű tájat!Ne szalaszd el ezt a lehetőséget!-mondtam neki, és erősnek éreztem magam.
-Ha nem szalasztom el a lehetőséget akkor csinálhatunk egy fotót?-kérdezte a kislány
-Persze!-válaszoltam, és megcsináltuk a képet. Amikor leszálltunk Ross háttal állt nekünk. Ránéztem és sírógörcs kapott el a fotósok Rosst és Laurát fotózták együtt. Én észrevettem egy taxit és rohantam felé amikor a nevemet kiáltozták.De nem érdekelt beszálltam a kocsiba és Maiaval elindultunk. Dissben kötöttünk ki. Egy-két fotót is készítettünk. Amik persze mentek is fel a twittere: A képekhez ezeket a szövegeket írtam: ,,Köszönöm hogy itt vagy nekem Maia ha más már nem is!" valamint csináltunk egy olyan képet ahol együtt nevetünk. Ehhez pedig ezt írtam: ,,2-3 órája még sírtam valakiért aki mostmár nem számít most nevetek olyannal aki számít!" hamarosan érkeztek a kommentek hogy ez miért írtam?És hogy mire értettem? Órákkal később amikor már visszafelé tartottunk Londonba láttam hogy Ross és Laura is kiírt valamit a twitterre. Rögtön megnéztem.
Ross: " Várlak, és kereslek ahol eltűntél, várni fogok még esőben is rád, csak gyere vissza hozzám"
-tudtam hogy ez nekem szólt. Szóval most ott ül és vár...
Laura: "Csodálatos nap veled @rossr5 köszönöm ezt a mai csókokat és az öleléseket, nélküled üres lenne az életem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése